Bemutatkozás

Bemutatkozás

Kik vagyunk?   Mit csinálunk?   Csapattörténet   Nevelési koncepciónk


 

Kik vagyunk?

A cserkészet önkéntes, vallásos, pártpolitikától független ifjúsági mozgalom, amely nyitott mindenki számára származástól, nemtől, társadalmi és vagyoni helyzettől, valamint vallási meggyőződéstől függetlenül.

A cserkészet a világ legnagyobb gyermek- és ifjúsági mozgalma. A világ több, mint 200 országában 38 millió cserkész dolgozik egy közös célért: segíteni a gyermekeket és fiatalokat, hogy aktív és elkötelezett felnőttekké váljanak. A Magyar Cserkészszövetség tagja a Cserkészmozgalom Világszervezetének (World Organziation of the Scout Movement), amely az ENSZ tanácsadó tagja.

A Magyar Cserkészszövetség 300 csapatában körülbelül 8000 cserkész tevékenykedik, az ország minden megyéjében. Rajtunk kívül létezik néhány kisebb létszámú cserkészszövetség is.

Mit csinálunk?

A magyarországi cserkészmozgalom célja, hogy a társadalmat olyan életrevaló, elkötelezett, felelős, egészséges polgárok alkossák, akiknek fontos, hogy önmaguk folyamatos nevelése által az Isten felé növekedjenek. Ennek érdekében életmodellt nyújtunk, illetve ifjúságnevelést végzünk önkénteseink segítségével. Magyarországon a helyi közösségekkel együttműködve 7 éves kortól mindenki számára nyújtjuk ezt, aki nyitott elveinkre és közössége életében tevékenyen részt vállal.

Mindehhez saját nem-formális nevelési módszerünket, a cserkészmódszert hívjuk segítségül, amely a következő elemekből áll:

  • a kisközösségi (őrsi) rendszer,
  • fogadalom és törvények,
  • a cselekedve tanulás,
  • folyamatos és ösztönző, vonzó és hasznos programok főként a természetben,
  • a magyar kultúra ápolása különös tekintettel népi hagyományainkra.

A cserkészet pedagógiai alapjait több, mint 100 éve fektette le az angol Robert Baden-Powell, de kiscsoportos rendszeren és cselekedve tanuláson alapuló cserkészmódszer aktuálisabb, mint valaha!

 

Fel

 

Csapatunk története:

A cserkészmúlttal rendelkező kispapok a kisszemináriumban cserkészcsapatot alakítottak 1931. október 22-én. Alapító cserkészparancsnok dr. Szendy László teológia tanár. A cserkészcsapatot Szily Jánosról, Szombathely első püspökéről nevezték el. A csapat önmagát öregcserkész-csapatként határozta meg, melynek célja, hogy a cserkészmúlttal rendelkező kispapok a papságra készülés évei alatt is folyamatosan éljék a cserkészéletet, nyaranta menjenek vissza segíteni anyacsapatukhoz, majd szentelés után plébániájukon is segítsék a cserkészet működését vagy - ha nincs - kibontakozását.
Az újoncok avatása 1931. december 30-án volt, a szemináriumban. Az első táborozás 1932.
július 12-től Mikosdpusztán volt, a 48-as Rákóczi, a 350-es Szent Márton kiscserkészcsapatokkal együttesen. Ezeket a csapatokat testvércsapatokként kezelték, gyakran látogatták foglalkozásaikat, hiszen helyileg mindkét csapat alaig 200 méterre volt a kisszemináriumtól ( Püspöki Elemi Iskolában, illetve a mai Smidt Múzeumban).
A szombathelyi kispap-cserkészek 1936-ban kiadták Göcsej szociográfiáját, amit az 1935. évi vándortáboruk alatti tapasztalataik alapján írtak meg. Előszavát Bontó Ernő írta, szerkesztője dr. Szendy László teológiai tanár, a csapat parancsnoka. A csapat 1948-ig működött, utolsó parancsnoka dr. Géfin Gyula régész-paptanár, a Romkert kialakítója és feltárója. 


A 387. sz. Szily János cserkészcsapat, most nem mint szemináriumi kispap-cserkészcsapat,
hanem ifjúsági cserkészcsapatként alakult újjá, 1989. június 4-én. Az újjáalakult
cserkészcsapat első fogadalomtételét a szombathelyi Székesegyházban tartotta 1989.
október 22-én. Első kirándulását a csapat Kőszegre tette meg, még újoncként, 1989. július
26-án. Az első fogadalomtétel (ami az újjáalakulás után az első volt Szombathelyen) 1989. október 22-én, vasárnap volt a Székesegyházban. Utána történt a csapatotthon felszentelése a Hollán Ernő utca 3. szám alatti kanonoki házban. Erre az eseményre került elő a csapat elrejtett zászlója.

Csapatparancsnokaink:

Berkes László: 1989 - 1993.

Szőnyi Péter: 1994 - 1996.

Nagylaki András: 1996 - tól folyamatos

Kiss Martin: 2014. (hivatalosan nem lett bejelentve)

Táboraink:

  • 1990. Telekes
  • 1991. Apátistvánfalva
  • 1992. Budapest, Julianna-major, Cserkészpark
  • 1993. Úrkút (Veszprém megye)
  • 1994. Zalaerdőd
  • 1995. Szőce
  • 1996. Gersekarát
  • 1997. Szombathely, Bagolyvár-cserkésztanya
  • 1998. Horvátzsidány, Péruska-erdő
  • 1999. Nemesmedves
  • 2000. Pécsely, Zádorvár-cserkésztanya (Veszprém megye)
  • 2001. Kis-Balaton: Balatonhídvég-puszta
  • 2002. Gutorfölde
  • 2003. Kőszeg, Verbita-park
  • 2004. Horvátzsidány, Péruska-erdő
  • 2005. Göcseji-vándortábor (70 éves jubileum)
  • 2006. Döbrönte, Kerületi Nagytábor (1456 emlékére)
  • 2007. Rábakethely-Zsida, Brenner János-emléktábor
  • 2008. Rönök, Szent Imre-templom (Vas)
  • 2009. Tornyiszentmiklós, Kalmár-birtok (Zala)
  • 2010. Szőce (Vas)
  • 2011. Gutorfölde (Zala)
  • 2012. Rátót (Vas)
  • 2013. Gersekarát (Vas)
  • 2014. Horvátzsidány, Péruska-erdő (Vas)
  • 2015. kert végében
  • 2016. Szombathely, Castra Sancti Martini - Szent Márton Nagytábor
  • 2017. Csatár (Zala megye)
  • 2018. Szentgyörgyvölgy (Zala megye)
  • 2019. Csatár (Zala megye)

Külföldi és nemzeti nagytáborok - ahol Szily-s cserkészek jártak:

  • 1991. Donau'91. Ausztria - Klosterneuburg
  • 1993. Gödöllő-60, Magyaro. - Gödöllő
  • 1995. 18. Világjamboree, Hollandia - Dronten
  • 1996. Millecentenáriumi Nemzeti Nagytábor, Magyaro. - Ópusztaszer
  • 1999. 19. Világjamboree - Chile - Picarquin
  • 2005. Eurojam, Egyesült Királyság - Chelmsford
  • 2006. Orbis, Csehország - Brno
  • 2007. 21. Világdzsembori,  Egyesült Királyság - Chelmsford
  • 2008. Silesia, Lengyelország - Chorzów
  • 2010. Concordia, Magyaro. - Budapest, Cserkészpark
  • 2011. 22. Világdzsembori, Svédország - Rinkaby
  • 2012. Közép-európai Cserkésztalálkozó, Szlovákia - Liptószentmiklós
  • 2014. Scouting Train, Berlin - Bajkál-tó, Irkutszk
  • 2016. Szombathely, Castra Sancti Martini - Szent Márton Nagytábor
  • 2019. 24. Világdzsembori, USA - West Virginia

Fel

 

Nevelési koncepciónk:

Egységes ifjúságnevelési koncepció

Az EINK az a keret, amely meghatározza a cserkészetünkben azt a nevelési célt, amelyet el akarunk érni a cserkésznevelési folyamat végére. Ennek a koncepciónak a részei:

  • a cserkésznevelés meghatározása,
  • a korosztályi felosztás,
  • az emberi élet részterületei, amelyekben neveljük,
  • a cserkésznevelés végső célja,
  • a cserkésznevelés az élet részterületei szerinti célja az önnevelési túlsúlyig,
  • a cserkészmódszerek jelenléte és alkalmazása az életterületekben és a korosztályokban,
  • a próbarendszer (alap- és különpróbákkal), korosztályokra bontva,
  • a cserkészetbe belépők életútja a cserkészetben,
  • az életútra épülő vezetőképzés és
  • a vezetőképzésre épülő rendszeres vezetői tudásfejlesztés.

Fel

 

Csatolt fájl(ok):


387. sz. Szily János cserkészcsapat - Magyar