Aktuális

2012. szeptember 01., 12:59Tutajtúra - beszámoló

Augusztus 12-17 között lezajlott a 2012-es tutajtúra!


Hihetetlen élmény volt, remekül sikerült. 15 cserkész vett rajta részt Argentínából, Felvidékről, Magyarországról és Németországból.
Jándon másfél nap alatt felépítettük a tutajt, majd egészen Tuzsérig ereszkedtünk a Tiszán.

Egy ilyen járművel naponta átlagosan 25km-t lehet megtenni, feltéve hogy evezünk is. A tutaj egész jól kormányozható egy hosszú evezővel a tatról, a kapitány állásából.

A folyó sodrására hagyatkozva 2,3km/h, evezve akár 5km/h sebességet tudtunk elérni.

A legénységet három, egyenként négy fős őrsbe osztottuk:
1. A "bal" evezős őrs
2. A "jobb" evezős őrs
3. A "napos" őrs

Az evezősök (meglepő módon) eveztek, a naposok pedig kiszolgálták a legénységet (sütemény, gyümölcs, limonádé...), gondoskodtak az élelemről, megfőzték az ebédet, vacsorát, stb.

Emellett különféle tisztségeket is be kellett töltenünk. Így volt biztonsági-, elsősegély-, beszerzési-, program-, zászló-, térkép-, fedélzet-, média-, napló-, kézműves-, horgony-, kenu-, és ivóvíz-felelős.

Utunk során a tutajon főztünk, játszottunk, aludtunk. A beszerzést egy szárazföldi kísérőjárművel intézte Nusi (köszönjük neki és kedves családjának).
Többször találkoztunk túrázó kenusokkal is, mindannyiuk figyelmét nagyon felkeltette a tutajunk!

A résztvevők: Barna János (Hu-14), Bognár Gellért (Hu-387), Bürger Vera (Hu-1999), Demes Sanyi (Arg-18), Győry Kati (D-67), Keve Tibor (Hu-442), Lauber Dávid (D-76), Lauber Paloma (D-67), Lengyel Zoltán (Sk-35), Móritz Miklós (Hu-387), Sefcsik Maris (Hu-1026), Szabó István atya (Hu-118), Szöllősy Vágó János (Hu-96), Szőnyi Zsófi (Hu-442), Vida Kriszta (Hu-1026),

Köszönjük mindenkinek a siker érdekében nyújtott segítségét: KMCsSz, Koncz Zoltán (Jánd polgármestere), Lomniczi Mátyás, a Vízirendészet - Vásárosnaményi Rendőrőrs, MCsSz, Mérö Lizi, Solymosi Balázs, Szemerédi Tibor és másoknak!


Ennek a túrának a célja a jövő évi JUBILEUMI tutajtúra előkészítése volt!
A "Tutajtúra - 2013" részletei hamarosan megtekinthetők lesznek ezen a honlapon.


Addig is: Jó Munkát!

A szervezök


« Vissza az előző oldalra!

387. sz. Szily János cserkészcsapat - Magyar